2009. október 14. | 11:43
Mi lesz a kerékpárosok biztonságos közlekedésével?

Régi követelés
Fotó: STOP/Szokolay László

A Magyar Kerékpárosklub azt kéri a kormánytól, hogy ne tárgyalja a szerdai (mai) kormányülésen a KRESZ módosítását, mert kikerültek belőle azok a rendelkezések, amelyek a kerékpáros közlekedést segítették volna - közölte László János, a klub elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A múlt hét végéig a módosítás tartalmazott minden olyan elemet, amely biztosította volna a kerékpárosok biztonságos közlekedését, a kerékpározás fejlődését, de mára ezeket már nem tartalmazza. Ezért azt vissza kellene utalni a közlekedési tárcának, ahol szakmai egyeztetéseket követően elkészítenék az új módosító javaslatot - mondta László János.

Hozzátette: a mostani közlekedési szabályokban az a szemlélet érvényesül, hogy a kerékpáros zavarja a közlekedést az úton. Kifejtette: "kőkorszaki gondoldást" sugall a KRESZ azon mondata, hogy a kerékpárosoknak szorosan a járda mellett kell közlekedniük. Ez életveszélyes - jegyezte meg.

Ezt a közlekedési minisztérium egyetértésével kivették a KRESZ tervezetéből, most nem tudni, hogy milyen okból újra visszakerült - közölte.

Ugyanígy kikerült a javaslatból az előretolt felálló, amely lehetővé tenné a kerékpárosoknak, hogy a sorok között előre guruljanak az autók között és előbb tudjon elindulni a kereszteződésből.

Ez ma nem alkalmazható a KRESZ-ben, mert bizonyos méretű kerékpársávhoz kötik, amiből alig van az országban - fűzte hozzá.

László János hangsúlyozta: a Kerékpárosklub - amennyiben az ügy visszakerül a szakminisztériumhoz - mindenben együttműködik majd a tárcával.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?